HATODIK NAPON

---------------ELÉRHETŐSÉG: csillagszem999@freemail.hu -------------AZ OLDAL ELŐZMÉNYEI: http://hajnalhasadas.hupont.hu/ http://napcsillag.hupont.hu/

2013. júli. 19. - Kigyulladt egy tehervonat mozdonya péntekre virradó éjjel Zalaszentivánon.
Zalaszentiván a nevét Keresztelő Szent Jánosról, a falu templomának védőszentjéről kapta. Az Iván feltehetőleg a János név délszláv változata, vagy a latin Johannes név hangtani változásokkal létrejött változata (wikipedia).
2013. júli. 19. – Magyarok a fénysebesség kapujában.
2013. júli. 19. – Detroit (é.sz. 42°) hivatalosan is csődöt jelentett.
2013. júli. 19-én Csányi nagy részben kiszállt az OTP-ből.
Részvényeinek eladása napján, júli. 19-én pénteken, az OTP bank papírjainak árfolyama 4200 forinton zárult!
2013. júli. 19-én a kanadai hatóságok közlése szerint Lac Mégantic kisváros 77 szerelvényes (72 mozdony, 5 mozdony) vonatszerencsétlenségében a korábbi 50-el ellentétben 47 főt nyilvánítottak halottnak, melyek közül 42 holttestet találtak meg eddig.
2013. júli. 19-20. – Egy már eltűnt, vagy egy másik bolygóról, talán a Marsról érkező vírusra leltek, melyet Pandora-vírusnak kereszteltek el.
A vírust már megtalálták Chilében és egy ausztráliai tóban.
2013. júli. 20. – Costa Concordia ( 42 ÉS A MENNYEGZŐ 1 ) ítélet: 5 embert találtak bűnösnek emberölésben a 32 halálos áldozatot (1 magyar zenész) követelő 2012. jan. 13-ai szerencsétlenség ügyében folytatott tárgyaláson. A kapitány ügyét szeptemberre halasztották.
http://hvg.hu/vilag/20130720_Costa_Concordia_birosag
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2012/01/14/article-2086527-0F76518E00000578-510_964x333.jpg2012 JAN 132013 JÚLI 21
2013. júli. 20. – 11-ből 5 halálos ítélet a 2011. júniusban Chile térségében eltűnt halászhajó ügyében, melyen 33 fő tartózkodott. Mikor megtalálták, már csak 11-en voltak. 16-an meghaltak, 6-an eltűntek.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20130720-ot-halaszt-iteltek-halalra-kinaban.html
2013. júli. 20. – Összecsapások Egyiptomban, a Nílus torkolatánál.
http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/egyiptomi_fordulat_osszecsaptak_a_tuntetok_el-manszuraban/2342391/
2013. júli. 20. – A Sólyom Hungarian Airways engedélykérelme visszadobva.
http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/hat_geppel_indulnanak_meg_iden_visszadobtak_a_solyom_engedelykerelmet/2342386/
2013. júli. 21. – A Sky Procycling (korábban TEAM SKY/ÉGI CSAPAT) versenyzője, a 2008 óta brit állampolgárságú, 28 éves CHRISTOpher Froome nyerte a 100. Tour de France-t.
Christopher (Krisztust hordozó) iskolai végzettsége: Szent János Főiskola
                     http://2.bp.blogspot.com/-Yh5I8LPgWQo/Ue2VCMcRtmI/AAAAAAAAjG4/1V223i-4d3I/s320/8.png
2013. júli. 22. - Ábra Wiltshire-i Giant's Grave-nél (Óriás sírja).
http://www.lucypringle.co.uk/photos/2013/GiantsGrave22-7-13IMG_9525B.jpg
2013. júli. 22. – Ferenc pápa Rióban, György herceg kamuszületésnapja a Szent Mária kórházban, a Vénusz Regulusnál elhaladása, Magdolna névnapja, cseljabinszki meteor és az ISON üstökös földközeli pontja idővonalának félideje és Dennis Farina halála, melyekről a PÁPA ÉS A TRÓNÖRÖKÖS-ben és a GYÉMÁNT ÉS A MEGVÁLTÁS 1-ben írtam.
                  http://4.bp.blogspot.com/-uCXpBtr6VOY/Ue7OKs12fAI/AAAAAAAAjKA/br06ZD98KOc/s320/24.png
2013. júli. 22. - A Vatikánba helyezi át a pápa azt az olasz papot, aki a pletykák szerint eddig nyíltan férfi szeretőjével élt együtt Uruguayban – írja a Guardian.
Ferenc pápa ráadásul egy érzékeny pozícióba, a vatikáni bank, vagyis az IOR élére állítaná Monsignor Battista Riccát, de az életviteléről szóló híreket az egyház cáfolta.
Állítólag Ricca többé-kevésbé nyíltan egy svájci katonatiszttel élt együtt az uruguayi pápai követségen. A L'Espresso magazin cikke szerint már eleve szeretőjével költözött a rezidenciára, és később nemcsak szállást, de munkát is adott a katonának. A lap riportja azt állítja, hogy egyszer, amikor egy éjjel lerobbant a lift a követségen, abban egy helyi fiúval kapták rajta a a tűzoltók. Máskor a papot egy montevideói melegbárban is látni lehetett. Amikor pedig Riccát áthelyezték Trinidadba, az állítólagos szeretője egy bőröndöt hagyott az uruguayi otthonukban. A bőröndben egy pisztolyt, rengeteg óvszert és pornót találtak. A pap nem kommentálta az esetet.
2013. júli. 22. – Csányi ismét OTP részvényektől szabadul, mezőgazdaságba, vagyis élelmiszer bizniszbe fektet.
http://index.hu/gazdasag/2013/07/22/tovabb_tart_az_otp_lejtmenete/
2013. júli. 22. - Tesco-vezér: „Vége az olcsó élelmiszerek korának.
2013. júli. 22-én délután futóműhiba miatt balesetet szenvedett a Southwest Airlines N753SW lajstromú kék Boeing 737-700 típusú repülőgépe a LaGuardia repülőtéren.
A gép fedélzetén 144 utas és 6 fős személyzet tartózkodott, amikor landolás közben, a földet éréskor az orrfutó becsuklott.
A 13 éves, Next Generation típuscsaládba tartozó Boeing 737-es WN-345-ös járatszám alatt teljesítette a majdnem 2 órás utat.
        http://localtvkdvr.files.wordpress.com/2013/07/s024745070-300fb.jpg?w=400
2013. júli. 22-én mutatták be az UNDER THE DOME 1/5-ös BLUE ON BLUE című részét is.
Ebben a részben láthatóan a csillagocska kapott jelentős szerepet, akinek szájról olvasásával megtudják a búra alatt lakók, hogy egy a hadsereg által kilőtt bomba becsapódása fog történni hamarosan.
A bomba katonai mozaikszava a MOAB.
A bibliai írás szerint miután Szodomát és Gomorát elpusztította Isten, Lót lányai férfiak hiányában úgy döntöttek, hogy lerészegítik apjukat és közösülnek vele, ami után állapotosak is lettek. Ebből a vérfertőzésből azután mindkettőnek fia született, az egyik lett Moáb, a másik Ammon, két ókori nép ősatyja. Ellenük prófétál Jeremiás a 48. részben.
A bomba robbanása előtt a “rózsaszín csillagok hullanak” látomásos, korábban Scarecrow-nak (madárijesztő) nevezett gyermek telefonján 1:11 látható, a csillagocska jeleneténél pedig Skeeter Davies – THE END OF THE WORLD száma hallható.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/under_the_dome_1-5_kepek_1.jpg?69649180
A hadsereg azután döntött a bomba bevetése mellett, miután pillangók tucatja szállt a búrára. A pillangóknál az a személy érinti meg a búrát, aki az első részben véres kéznyomot hagyott rajta.
A pillangó megjelenik még az atombunkerben fogságban tartott személy hátán is, akinek láncát ebben a részben elvágták. Aki elvágta a láncot, a MOAB-ot, korábban pedig az Ítélet napját és bűnök meggyónását kiáltó lelkészt nekinyomva a búra falának azt megölte. Ekkor szintén vér került a búrára, ahol a pillangó ismét megjelent.
Moab születése vérfertőzés útján, vér a búrán pillangóval, stb. mind-mind rendkívül érdekes üzenet Stephen King-től, Steven Spielberg-től, és a többiektől.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/under_the_dome_1-5_kepek_2.jpg?81535311
Ezen rész július 22-ei időzítése a becsapódással és a lepkével, mint transzformációs szimbólummal mindenképpen figyelmet érdemel, hiszen ezen a napon volt a Cseljabinszk meteor (ha meteor) becsapódás és az ISON üstökös földközeli pontja idővonalának felezőpontja, azonkívül a Vénusz királycsillagnál (Regulus) elhaladása.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/ison_ustokos_okkult_jatszma.jpg?46635144
Az üstökösöket a múltban Istentől eredő jelnek tekintették.
Az Elenin üstökös pl. a maja naptár végétől 432 napra ért földközelbe. Nap előtti elhaladásakor a NASA legfelsőbb hivatalnokai, tudósai, Obama, stb., mind Denverben tartózkodtak, hogy ha szükséges azonnal lemehessenek a reptér alatt kialakított bunkerbe. Nyilvánvalóan egy az üstökös által kiváltott napkitöréstől tartottak.
Az ISON üstökös hivatalosan jegyzett felfedezésétől, 2012. szept. 22-étől a napközeli helyzet, vagyis 2013. nov. 28-a szintén bemutatja a 432-es számot napokban, a 303-at pedig július 22-nél, a félidőnél.
Ferenc pápa megválasztásakor, vagyis 2013. márc. 13-án a PanSTARRS üstökös a Halak csillagképben járt. Ettől a naptól 288 (Mennyei királyság) napra pedig földközelbe ér az ISON üstökös, melynek neve a SION betűinek felcserélése (270 napra /INRI/ a Feltámadás ünnepnapjától). Papp Gábor szerint a Halak csillagkép jeleníti meg Káint és Ábelt, míg az Ikrek Hunort és Magort (Fényhozók című könyv).
Az ISON annyiban érdekes, hogy 2013 elején az Ikrek csillagképbe belépve, azt körbeölelve, halad a Nap útján a Rákon, Oroszlánon, Szűzön, Mérlegen és végül a Skorpión keresztül, mikor is eléri a napközeli helyzetét 2013. nov. 28-án. Földközeli pontja pedig valahol a Herkules csillagképnél lesz 2013. dec. 26-án.
Ugye mennyire nyilvánvaló a mondandója, ha már az égbolt az Úr könyve és Istentől érkező üzenet értendő egy-egy üstökös mögött? Az Ikrek (Hunor és Magor, Castor és Pollux) kapuján át belépett az ISON a zodiákus kerékre (vagyis ahol a lélek a karmikus kerékre lép), aztán a naphérosz Herkules/Héraklész, vagyis a Nap útján végighalad egészen a Skorpióig (ahol ki lehet lépni az inkarnációs körből), ahol pedig kilép a zodiákus körből, fel a Herkules csillagkép felé, érintve a Kígyótartót is.
http://www.nasa.gov/images/content/738140main1_ISON_track-673.jpg
http://3.bp.blogspot.com/--qa79sdVcFg/UGSEynckXaI/AAAAAAAAHgc/UtmbV4-54j0/s640/Untitled.jpg
2014. januárban pedig, mikor a Föld áthalad az ISON pályáján, az ISON a Polaris/Sarkcsillag környékén jár, amely a koronacsakra energetizátora, az Atyaisten lakhelye, mely körül az égbolt csillagai forognak, ahol Tündér Ilona vár.
http://www.astronomy.com/~/media/Images/Year%20Of%20The%20Comet/map-ison.png?mw=620
Hogy az ISON esetében leírható e egy égi üzenet? Hogy az ISON egyfajta hegyjáték, ami miatt a SION olvasható ki a nevéből? Határozottan igen.
Nézd meg pl. a DA VINCI KÓD filmben Sion játékban részt vevő Tom Hanks hegyjátékát a POLAR EXPRESS-ben. A karácsonyfa tetején csillag, amely a Sarkcsillagot, vagyis a Polarist jeleníti meg a Fényfán/Világfán/Világhegyen.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/polar_express_poszterek.jpg?94807959
Tom Hanks 2013 végén, az ISON érkezésénél bemutatja a PHI-t CAPTAIN PHILLIPS-ként, és a 33-at Walt Disney-ként a SAVING MR. BANKS-ban.
Tom Hanks fejére is rákerült egyébként a FELHŐATLASZ-ban az üstökös, mely a FELHŐATLASZ ÉS A GRÁL HÍRVIVŐ 1-ben is szerepelt.
Viszont ha már szó esett róla, az égen az Orion serleg/grál formáján kívül a Grállal is azonos Serleg csillagkép (Crater/Kráter) éppen a Holló csillagkép (Corvus) mellett található.
A Szűz alatt található Serleget az ISON üstökös 2013. november elején közelíti meg.
Ahogyan a FELHŐATLASZ is egyfajta földi inkarnációs körből kilépést mutatott be, az ISON is ennek lehetőségét mutatja be.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/tom_hanks_phi_es_disney_meg_egy_ustokos.jpg?90186398
Hamár Tom Hanks is kapcsolatba került a fekete madarassal és az egérrel, Johnny Depp is hasonlót mutatott fekete madarasként, mikor kisegeret adott a vörös elefántos popcornért cserébe, miután bemutatták az óriás kereket, melyről felszállt/kiszállt a vörös léggömb, mely a FEKETESÉG LEGYŐZÉSE cikkben látható.
 
 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 120
Tegnapi: 250
Heti: 1 090
Havi: 3 521
Össz.: 526 375

Látogatottság növelés
Oldal: JELEK 2013 JÚLI-5
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »