HATODIK NAPON
HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Nézz fel az égre! Az egy felhő, vagy egy csillag? Tette fel a kérdést Kimberly Phifer azzal a G2-nek elnevezett felhőképződménnyel kapcsolatban, amely a galaxis középpontjába (SgrA) fog hamarosan belezuhanni. A több mint egy évtizede felfedezett, jelenleg napi rendszerességgel figyelt G2-ről úgy vélték, hogy egy kb. 3 Föld tömegű gázfelhő, de több szerző is úgy véli, hogy valójában a felhő egy kis tömegű csillag, mely a középpont körül keringve képez felhőt, de nem vetik el annak lehetőségét sem, hogy egy nagyobb csillagról van szó, melynek fényét az azt körülvevő felhő bezárja.
Korábban úgy számolták, hogy a felhő, vagy csillag középpontba zuhanása 2013. június-júliusban megtörténik.
Az újabb felvételek alapján közölt számítások szerint a G2 felhő rendkívül excentrikus mozgása miatt a korábbi 266 csillagászati egységnél (AU) közelebb, 130 AU-ra közelíti meg a galaxis központot, amely alapján az időpontot kitolták 2014 márciusra.
Ha a G2 felhő kétszer olyan közel kerül a galaxis szupernehéz középpontjához, mint korábban gondolták, a felhő több mint valószínű, hogy bolygókat és csillagot, vagy csillagokat rejt. Már 2012 októberében felvetették a Starburst Foundation fórumán, hogy a felhő Jupiter méretű bolygót, kisméretű csillagot, vagy barna törpét rejthet.
Scoville és Burkert nevű csillagászok 2013. márciusában írták, hogy a felhő 2 Nap tömegű T Tauri típusú csillagot tartalmazhat, mely a gyors súlyveszteségével hozza létre a környező felhőt, amely hossza 100 AU. Ennek megfigyelése a por és a távolság miatt túlságosan zavaró, ezért én úgy látom, mindenki csak találgat és számolgat.
Paul LaViolette, aki könyvet is írt a galaxis magjának aktív fázisba lépéséről és a Föld tűz alatti állapotáról (EARTH UNDER FIRE), már októberben felvetette, hogy a G2 felhő egy 50 Jupiter tömegű barna törpét is tartalmazhat, amely a belső fűtés által 3 Nap átmérőjűre fúvódik fel, miközben nagy sebességgel tömegveszteségen megy keresztül. Akkor is felvetette, hogy ha egy csillag a galaxis magjához közeledik, úgy viselkedik, mint egy T Tauri csillag és a kigázosodás következtében létrehoz egy a G2-höz hasonló ionizált gázfelhőt. LaViolette a magnál elhaladó csillagot úgy írta le, hogy nem az, hanem a “genic” energia az, amely a magot instabillá, aztán aktív fázisba kapcsolja.
Azt jósolják, hogy az elkövetkező hónapokban a felhőbe ágyazott csillag tömegvesztesége és leadott energiája jelentősen növekszik, ahogyan a G2 felhő megközelíti az orbitális pericenterét (legközelebbi megközelítési pont), amely a magra nagyobb hatást fejtene ki, mint gondolták. Azonban LaViolette szerint ez is csak 50%-os aktivitás emelkedést jelentene, amely a Földre nem jelentene veszélyt. 2001-ben is észleltek egy nagyobb gammasugár kitörést a mag nassolásánál, melyre LaViolette háromszoros emelkedést írt.
Az igazi veszély akkor van szerinte, ha a felhő nem egy, hanem kettő csillagot tartalmaz, vagy, ha a csillagrendszerben Jupiter méretű óriásbolygó, vagy bolygók is vannak. Ennek fennáll a lehetősége, hiszen a G2 felhőbe mélyen betekinteni a sötét por miatt nem tudnak.
Ismeretes, hogy a mi galaxisunkban a csillagok nagyon nagy százalékban kettős rendszerűek, vagy Jupiter méretű bolygót tartalmaznak, ennélfogva nagy az esélye, hogy a G2 is egy ilyen rendszert rejt.
Abban az esetben, ha egy 100 Jupiter tömegű barna törpe vetődik bele a magba, az energia kibocsátása akkora lenne, mint egy hypernóváé, a legerősebb ismert szupernóva robbanásáé. Ez viszont elég ahhoz, hogy a galaktikus magra Seyfert típusú START hatást fejtene ki, amely létrehoz egy halálos szuperhullámot. A Seyfert-galaxis olyan galaxis, mely egészen kis méretű, de rendkívül fényes maggal rendelkezik.
Tudni fogunk róla, ha egy ilyen forgatókönyv fog történni, ahogy a felhő mozgását figyelemmel kísérik, amely hamarosan elérve a pericentert begyorsul egyenesen a mag felé. Ha a számunkra veszélyesebb forgatókönyv megtörténik, a Földön rendkívül erős gammakitörést és a kozmikus sugárzás megugrását fogjuk mérni, sokkal nagyobbat, mint amit eddig láttunk. La Violette úgy véli, hogy a hullám érkezése előtti napokban földrengések is előfordulhatnak, mindenesetre nem állítja, hogy ez meg is fog történni a G2-nél, ugyanakkor nem is zárta ki a lehetőségét.
Több mint 90%-os valószínűséggel, hogy a szuperhullám megérkezik a következő 400 évben. Jelenleg rádió csillagászok figyelik napi rendszerességgel a kozmikus és szinkrotron sugárzást, a galaktikus mag aktivitását, amiről rendszeresen jelentést tesznek. Egyenlőre a Galaktikus mag úgy tűnik, hogy továbbra is nyugalmi állapotban van, azonban lehetséges, hogy az aktivitás szintje megváltozhat egy szempillantás alatt. A szuperhullámok is ugyanolyan hirtelen érkeznek, mint a gammakitörések.
Japán kutatók szerint a 8. század végén is érte a Földet egy kozmikus sugárlöket, amelyet nem tudtak beilleszteni a napfoltciklusokba és nagyobb is volt, mint az eddig ismert legnagyobb napkitörés. „Jelenlegi tudásunkkal nem tudjuk meghatározni az esemény okát" – ismerte el Mijake Fusza, a kutatócsoport vezetője. „Annyit tudunk mondani, hogy egy különlegesen nagy energiájú esemény történt űrkörnyezetünkben 775-ben, és valószínűtlen, hogy akár napkitörés, akár valamely közeli szupernóva lenne felelőssé tehető érte."
A Tejút galaxis magja 23000-26000 fényév távolságra helyezkedik el a Földtől. Napjainkban a rádió csillagászok, mint már szerepelt napi rendszerességgel figyelik, de azt is jó tudni, hogy amit mi megfigyelünk, az a távolságból adódóan már 23000-26000 éve megtörtént. Amit mi emberek figyelünk, az már a múlt, de számunkra a jelen. A kozmikus sugárzás sortüze viszont majdnem fénysebességgel utazik, így ha a galaxis magja aktív állapotba lép át, vagyis ha látjuk a középpont kifényesedését, amelyre mások úgy utalnak, hogy egy másik Nap az égen, akkor nem sok idő marad a felkészülésre, ha fel lehet rá egyáltalán. Éppen Paul LaViolette írta AZ ŐSROBBANÁSON TÚL könyvében (262.o.), hogy a Világegyetemben minden 6 spirális galaxisból 1 aktív állapotban van, így ez nem is olyan szokatlan esemény a Tejút esetében sem.
Paul A. LaViolette 2012. októberében írt közleményében arról értekezett, hogy úgy látja nem valószínű, hogy a G2 felhő kiváltója lenne egy galaktikus szuperhullámnak, de azóta láthatóan felsorolta a lehetséges tényezőket, a felhőben rejtőző óriáscsillagról, Jupiter méretű bolygókról, bináris csillagrendszerről. 2012-ben viszont hozzátette, hogy egy kisebb szuperhullám, amit az esemény kiváltana, olyan elektromágneses impulzust és geomágneses zavart hozhat létre, amely a Carrington napkitörés eseményhez hasonló, amely megzavarná, ha nem kiiktatná a villamos hálózatokat és a műholdas kommunikációs rendszereket. Egy ilyen típusú hullám előidézhet a 2004. decemberében történő szökőárhoz hasonló eseményt is, amely előtt két nappal érzékelték a műholdak az általunk ismert legnagyobb gammasugár kitörést.
LaViolette 2012. októberi cikke szerint még a legkifinomultabb számítógépes modellek sem tudják megjósolni, hogy mi fog történni ebben a galaktikus rulettben, ettől függetlenül a legtöbb csillagász azon a véleményen van, hogy a magba merülő gázfelhő általi kifényesedés 20 év alatt fog fokozatosan lezajlani, amely energia hozzáadás a fokozatos kozmikus csatában csak 0.1 százalékos mag aktivitást idézne elő, amely a jelenlegi normál tevékenység ingadozásaiban is megfigyelhető.
Paul LaViolette osztja a MIT 2005-ben elhunyt professzorának, Philip Morrisonnak véleményét, aki szerint a galaxis középpontjában elhelyezkedő fekete-lyuk csupán a fizikusok és asztrofizikusok fejében van, ugyanis a fekete-lyuk elmélet, vagy teória komoly bajban van. LaViolette szerint a galaxisunk közepén nem egy fekete-lyuk található, hanem egy rendkívül öreg, energia és anyagtermelő anyacsillag, amelyet ő a legjobb becslések szerint a Naphoz képest 21.6-szoros átmérőjűnek ír le.
Érdekesnek találtam, hogy a 2012. októberi cikkét is az 50 Jupiter tömegű barna törpe galaxis magjánál való elhaladásával zárta, amely szerinte elegendő ahhoz, hogy az alvó fázisban levő magot aktív fázisba állíthatja, 2013. májusában pedig megemlítette, hogy már októberben írt róla. Októberben azt írta zárásnak, amit én is mondok, imádkozzunk, hogy ne most történjen meg.
Viszont LaViolette volt oly kedves és közölt egy 21.6-os számot, amely pedig 216-os ajtó üzenet, sőt, rá is helyezte a Napra óriási foltként a fekete-lyukat, melybe a kék csillagot is belefektette.
2013. május 31-én írták az origo.hu-n, hogy “az úgynevezett szupernagy tömegű fekete lyukak folyamatosan maguk köré gyűjtik a környező gázanyagot, egy úgynevezett anyagbefogási korongba. A begyűjtött gázanyag a fekete lyuk felé zuhan, és az ekkor fellépő heves folyamatok miatt a fekete lyuk környéke kifényesedik. A galaxis centruma ekkor sokkal több sugárzást bocsát ki - ez a helyzet az úgynevezett aktív galaxismagokban.”
Mint írtam LaViolette szerint a fekete-lyuk csak fikció, amely csak egyesek fejében létezik. Láthatóan az ő véleménye merőben más, mint azoké, akik azt állítják, hogy a behulló gázanyag felizzítja a mag környékét.
Azt írják, hogy “a gázanyag felhizlalná az anyagbefogási korongot, amelyből így a mostaninál több anyag zuhanhatna be magába a fekete lyukba. Emiatt az egész centrum aktivitása megnőne, mert a fekete lyuk környezete több sugárzást bocsátana ki a röntgen- és a rádiótartományban.”
LaViolette leírja, hogy az SgrA közelmúltban megállapított átmérője 39 millió km. Egy 4.3 millió Nap tömegű fekete-lyuknak, mint amilyennek az SgrA-t is leírják, az átmérője pedig 69 millió km lenne, ha a Schwarzschild-sugara 13.3 millió km. Vagyis a galaxis magja majdnem fele akkora, mint a fekete-lyuk elméletben szereplőé.
Mivel a fekete-lyukból még a fény sem menekül, ezért ezt megkerülve a fizikusok a röntgen ás rádiótartományú sugárzás kibocsátását a fekete-lyuk környezetére fogják. Ha ez lenne a helyzet, tartani kellene a kibocsátásnak az SgrA pályáját, vagy legalábbis forogna az SgrA körül, részt véve a fekete-lyuk eseményhorizont burkának forgatásában.
2011-ben írták a sciencenews.org-on, “Beast at galaxy core sits, lacking spin” címmel, hogy a centrifugálás az SgrA-nál hiányzik, vagyis nincs forgatás.
LaViolette szerint ha a fekete-lyuk elmélet helyes lenne, akkor némi forgás is várható lenne, ehelyett a csillagászok milliméteres hullámhosszakon megállapították, hogy az SgrA vagy nagyon lassan forog, vagy egyáltalán nem. Ha jelenleg nem is vacsorázott, egy ideig bizonyos mennyiségű forgatás maradna a korábbi étkezés után.
A röntgen és rádiótartományú sugárzás kibocsátója nem mozog, nem forog semmilyen feltételezett központi tömeg körül, azért mert egyenesen az SgrA a kibocsátó, ami egy anyacsillag, LaViolette szerint.
A görög mitológiában a Tejút akkor keletkezett, mikor Héra a pici Héraklészt (Herkules) a mellére helyezte, az pedig oly mohón szívta meg az istennő mellét, hogy az fájdalmában eldobta magától, amikor a tej az égre lövellt. Héraklész/Herkules az istennő tejétől azonban már halhatatlan volt.
Héra a rómaiaknál Juno, akiről a június hónap a nevét kapta.
Jelen pillanatban JÚNIUSban, a legutóbb Krisztus követőként játszó és a kifogott halak számát bemutató ROCK/SZIKLA Magyarországon, a MAG népének országában forgatja a HERKULES-t.
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 67
Tegnapi: 111
Heti: 439
Havi: 3 037
Össz.: 1 144 950
Látogatottság növelés
Mai: 67
Tegnapi: 111
Heti: 439
Havi: 3 037
Össz.: 1 144 950
Látogatottság növelés
HATODIK NAPON - © 2008 - 2024 - hatodiknapon.hupont.hu