HATODIK NAPON

---------------ELÉRHETŐSÉG: csillagszem999@freemail.hu -------------AZ OLDAL ELŐZMÉNYEI: http://hajnalhasadas.hupont.hu/ http://napcsillag.hupont.hu/

1997-ben mutatták be a SAKÁL című filmet Bruce Willis-el.
A filmet újra leporoltam, mert úgy véltem érdemes belenézni, ugyanis Egyiptomban a sakálfejű istenség Anubisz, a holtak birodalmának istene, aki az Ozirisz kultusz előtt a holtakat az alvilágba vezette.
A SAKÁL filmben Bruce Willis Jack Black-től rendel a 33-as típusú fegyverhez egy forgó állványzatot, amely 270°-ban kell, hogy forogjon, Jack Black pedig 23 kg-al készítette azt könnyebbre az eredetileg tervezettől.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/a_sakal_kepek_1.jpg?26956918
Mivel a 33-as Jézus és a gerincoszlop csigolyáinak száma, melyen a kundalíni felkúszik/tekeredik, a 270 pedig INRI jelentésű, több mint valószínű, hogy a 23-as sem véletlen.
Bruce miután megkapta a 33-as fegyvert, beüti a gépbe a küldőnek, hogy zebra, magyarul átjáró.
Felnyit egy garázsajtót, ahol a 144-es jelenik meg a szemközti falon. A garázsban egy széf, amelyben egy rendszámtábla is található 2364-el.
Nyilvánvalóan a 67-es móló sem véletlen, hiszen 6x7 az 42, melyet több filmben is alkalmaztak már.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/a_sakal_kepek_2.jpg?59393093
Bruce Willis, aki a SAKÁL volt, egyfajta másvilágra küldős karakterben, 2013-ban a RED 2 filmben a 38-nál jön ki a Vörös térhez Anthony Hopkins-al, Mary Louis Parker-el (R.I.P.D.-TÚLVILÁG/HALOTTAK) és John Malkovich-al.
Így vagy úgy, de mindannyian kapcsolatba kerültek már JC-vel karrierjük során.
A RED 2-ről a 9 VILÁG MEGNYÍLÁSA cikkben írtam, a 17-es fogollyal a 121-es zárkában, és éppen a Kremlnél történő Jézus-ozós faláttöréssel, a 38-nál történő JC-zéssel.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/red_2_-_38_kepek.jpg?14914244
A korábbi SAKÁL film poszterén egy szem, amely a 007-es ügynök QUANTUM CSENDJE filmjében megnyílt a kereszt előtt.
A 2012-es 23. Bond filmben, a SKYFALL/ÉGSZAKADÁS-ban a 007-es karakterében bemutatták a halált és a halált megjelenítő skorpiót, a félelem uralását, legyőzését.
Daniel Craig-re a magyar szinkronban vén rókát mondanak, míg az angolban ÖREG KUTYA kifejezést használtak.
Nem mellékes, hogy Anubiszt nem csak sakál, hanem kutyafejjel is ábrázolják, Bond pedig a 216-os járgányt vette elő, ami szintén egy átjáró a dimenziók közt.
               144000, VAGY 666? 144000:666 = 216.216216
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/skyfall_-_halal-anubisz_kepek.jpg?96402100
A 007-es átmegy a révésszel a két sárkány (sárga és vörös, mint a tűz) kapuján, amikor tűzijáték látható az égen.
Figyeld meg, hogy a csónak útja során a vízen óriási virágok, talán lótuszok láthatóak.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/skyfall_anubisz_csonakjan.jpg?42629080
Ugyanilyen csónakon haladást láthatunk a Pet Goat-ban is Anubisz fejes csónakban, vagy éppen Egyiptomban, miután az elhunyt lelke átlép a kapun, amely egy csillagkapu.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/revesz_a_nap_kapujan_at.jpg?67924673
Nem mellékes, hogy a CSILLAGKAPU filmben a kapu 38 percig áll fent.
38 jelent meg a SKYFAL-ban a 007-es futásakor, miután a földalattin (Metro=egyik helyen le, másikon fel kapu) belépett a 69096-nál, üldözőbe véve a főgonoszt, kifutva a Westminster állomásnál a föld alól, az alvilágból.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/skyfall_-_beetle-metro-38.jpg?46096630
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/james_bond_-_kvantum_csendje_-_skyfall.jpg?53279271
Macskával és zombisággal összekapcsolt ISON üstökös = 64 millió km/0.42CSE a földtől dec. 26-án, útban a Sárkány felé, miután a Skorpióban a halálát és feltámadását mutatta be nov. 28-án.
Hogy elér e az ég tetőpontjára, az hamarosan kiderül.
2013 márciusában 38 lábas Big Ben jelent meg Philadelphiában.
2013 júliusában pedig 38 fontért láthatták a Big Bent kajaktúrán.
Miért kapcsolják össze a 38-as számot a BIG BEN-nel?
A 38 a halál kapujának száma, melyet kapcsolnak Anubiszhoz is, kivel és a számmal láthatóan Bruce Willis és Daniel Craig is kapcsolatba került.
Az egyiptomi fáraók sírjába 38 macskaszarkofágot és 38 ankhot helyeztek, Anubisz pedig a holtak bebalzsamozóinak istene is volt. A macskának, a kapu őrének (Szfinx = macskaféle) pedig 38 kromoszómája van.
http://4.bp.blogspot.com/_6hgSmco4R9M/SyJxiZGSmjI/AAAAAAAAFgE/IKv4qnsbHio/s400/cat_logo.jpghttp://4.bp.blogspot.com/_6hgSmco4R9M/SyPRRIY-H6I/AAAAAAAAFiM/bu7F2mdX4Oo/s400/sphinx-and-pyramid.jpg
A 2012-es SKYFALL-ban éppen CAT feliratú munkagéppel taposnak a Bogarakra (Beetle).
A JELEK 2013 NOV-3-ban leírtam, hogy a BEETLE az átjáró szimbolika része.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/james_bond_-_skyfall_-_film_kepek_1.jpg?18367544
Szintén 2012-ben mutatták be a STATIC filmet, melyben szintén megjelent a bogár és a BAT, amely szükséges volt ahhoz, hogy a főszereplő ráébredjen, hogy voltaképp az élet amit él, már csak illúzió, ő maga pedig halott, csak éppen nem akar továbblépni.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/static_2012_kepek.jpg?78395637
A STATIC főszereplője Milo Ventimiglia, aki a 2013-as KILLING SEASON/VADÁSZIDÉNY filmben a 1221-es házban lakik, melyről az ISTEN HEGYÉN KEGYELEM-ben írtam.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/killing_season_vege_1221_kepek.jpg?44029627
                   1221, vagyis ABBA




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 187
Tegnapi: 196
Heti: 670
Havi: 4 498
Össz.: 527 352

Látogatottság növelés
Oldal: KAPUN ÁT JC-VEL 2
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »