HATODIK NAPON

---------------ELÉRHETŐSÉG: csillagszem999@freemail.hu -------------AZ OLDAL ELŐZMÉNYEI: http://hajnalhasadas.hupont.hu/ http://napcsillag.hupont.hu/

2013. október 24-én nem hivatalosan kikerült Darren Aronofsky NOÉ filmjének első előzetese.
A filmet Aronofsky 2012. december 21-e, vagyis a maya naptár lejárta előtt akarta bemutatni Christian Bale-el, aztán a produkció csúsztatva lett, ezúttal 2014. márc. 27-es bemutatóval, Russel Crowe (AZ ACÉLEMBER, SID 6.7, stb.), Jennifer Connelly (TEREMTÉS, AMIKOR MEGÁLLT A FÖLD, stb.), Emma Watson (ITT A VÉGE 2013), Logan Lerman (Percy Jackson, 23-AS SZÁM), Anthony Hopkins, stb. főszereplésével.
Az új időpont választása egybeesik a galaxis középpontjába zuhanó G2 felhő időpontjával, melyről a G2 és az SgrA-ban írtam.
Azért is érdekes a csúsztatás, mert a filmet már 2012 nyarán leforgatták.
Darren Aronofsky rendező 13 éves kora óta foglalkozik a világvége témával, amikor egy ENSZ által megrendezett versenyen első helyezést nyert a világvégét megjósoló versével, amelyben bibliai idézetek is szerepeltek.
Hogy végül is milyen üzenetet adnak át a NOÉ-val, ahhoz érdemes elővenni az EGY CSODÁLATOS ELME című 2001-es filmet, abban ugyanis Jennifer Connelly és Russel Crowe alakít egy párt, akik 2014-ben szintén párként bárkára szállnak.
Jennifer és Russel arcán megcsillannak a szivárvány színei, mikor Russel Crowe egy csiszolt üveget ajándékoz Jennifernek. A szivárvány Noé esetében az Úr szövetségének jele, persze itt nem a felhőkben jelenik meg, így elképzelhetően fénytranszformációs szimbolikaként lett alkalmazva.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/egy_csodalatos_elme_-_crowe_es_jennifer_kepek.jpg?97599289
Russel Crowe a filmben egy skizofréniást alakított, aki olyan személyeket látott, akik nincsenek is, csak a fejében.
Házának hátsó részében van egy kis házikó, ahová Jennifer a törött üvegnél belépve, száját tátva ámul és bámul, hogy férje mit alkotott a tudta nélkül. Az első jelenet rögtön a JÉZUS ÉLETE lapon áll meg.
Russel Crowe pedig régi barátjához tér be, hogy visszavegyék az iskolakönyvtárba. Mikor belép az ajtón, Josh Lucas azt mondja, hogy Jézus Krisztus. Russel Crowe ekkor közli, hogy nem az, de elmondja azt is, hogy voltaképp megváltó komplexumos egyén.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/egy_csodalatos_elme_-_krisztus_kepek.jpg?14791919
Josh Lucas-t a STOLEN LIVES filmben Kereszténynek nevezik, és JC lesz a párja, amely a PHI-llips ÉS A HALÁSZ cikk alján szerepelt Paradicsommal társítva.
Russel Crowe több filmben is kinyilvánítja, hogy a katolikus irányzattal nem ért egyet, nemrég pedig a zsidók és muszlimok körülmetélésével kapcsolatban fakadt ki a neten, amivel mondhatni (utóbbival) én is egyet értek. Had döntse már el a gyermek akar e csonkíttatni, avagy sem.
Nos Russel Crowe-t behívják a Pentagonba, ahol egy kódot kell megfejtenie, persze csak elmében, ugyanis az esemény nem valós, mindenesetre Russel érdekes tartásba helyezi az ujjait. Hogy végül is a 888-ra mutat e a Merkúr/Hermész ujjával, az egy fennmaradó kérdés, mindenesetre megváltó szerepéről már beszélt, párja pedig Jennifer Connelly, vagyis JC, aki elmondja neki, hogy az álomból való felébredés a szívnél kezdődik (2Péter1/19: hajnalcsillag kél fel szívetekben).
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/egy_csodalatos_elme_-_sziv_kepek000.jpg?37389158
Az EGY CSODÁLATOS ELME filmben Russel Crowe egyik életét végigkísérő álomképet, vagyis képzelt személyt Paul Bettanny alakította, aki jelenleg is és a NOÉ premierjénél is 42 éves. Paul (Pál) férje Jennifer Connelly/JC-nek, a végidőről szóló LÉGIÓ filmben pedig ő alakította Mihály arkangyalt (Paradicsom őre) a Paradise Falls-nál.
Russel Crowe Dr. John Nash szerepében a 101-es szobában dolgozott, ahogyan a Mátrixban Keanu Reeves Neo karakterben szintén a 101-esben lakott.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/neo-noe_es_a_101-es_szoba_kepek.jpg?10535131
A 101-en belép ED harris is, a másik képzelt személy, akit Nagy Testvér-nek nevez Russel, amikor pedig kimegy a 101-esen, az EXIT táblánál távozik.
Szintén a kapun való kilépést mutatta be Cristof karakteres Nagy Testvér szerepben Ed Harris a TRUMAN SHOW-ban, mégpedig JC-vel.
Jennifer Connelly/JC belép a 101-es szobába, ahol Russel elmondja neki, hogy Prométheusz.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/egy_csodalatos_elme_-_truman_-_101_kepek.jpg?29809670
Russel Crowe 2000-ben játszotta el Maximus szerepét a Ridley Scott által rendezett GLADIÁTOR-ban, Ridley Scott pedig 2012-ben a Vénusz-tranzitnál mutatta be a PROMÉTHEUSZ filmet a Paradicsomból érkező idegenekkel.
Russel Crowe és Ridley Scott 2008-ban ismét együtt dolgozott a HAZUGSÁGOK HÁLÓJA filmen, Leonardo DiCaprio (TITANIC/JACK) oldalán, bemutatva a 1221-et és a Fehér Bálna üldözését, amely az ALMAGEDDON 2-ben szerepelt.
Jennifer Connelly és Leonardo DiCaprio közös filmje a VÉRES GYÉMÁNTOK, amely a GYÉMÁNT ÉS A MEGVÁLTÁS 3-ban szerepelt.
A 2014-es NOE párja, vagyis Jennifer Connelly és Keanu Reeves (NEO) az AMIKOR MEGÁLLT A FÖLD filmben játszott együtt, melyben a gömbök voltak A BÁRKA, melyet Kathy BATes közölt a filmben, aki a TITANIC-on is csónakba szállva menekült meg James Cameron/JC filmjében.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/amikor_megallt_a_fold_-_harmadik_tipusu_-_barka.jpg?20737215




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 193
Tegnapi: 196
Heti: 676
Havi: 4 504
Össz.: 527 358

Látogatottság növelés
Oldal: NOE/NEO/JC ÉS A BÁRKA
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »