HATODIK NAPON

---------------ELÉRHETŐSÉG: csillagszem999@freemail.hu -------------AZ OLDAL ELŐZMÉNYEI: http://hajnalhasadas.hupont.hu/ http://napcsillag.hupont.hu/

2010-en mutatták be az EMBEREK ÉS AZ ISTENEK című filmet Lambert Wilson főszereplésével, melyben LAMBert egy ciszterci szerzetesrend tartományfőnökeként látható Christian (Krisztust hordozó) név alatt. Egy film a felebaráti/testvéri szeretetről, Jézus Krisztusban való hitről, döntésről és végzetről. Érdekesnek véltem, hogy a filmet a 86-ossal zárták.
A filmben az egyik szerzetestől hallható, amint Lambertnek mondja: “NEM FÉLEK A HALÁLTÓL, MERT SZABAD EMBER VAGYOK”.
                http://4.bp.blogspot.com/-doIveqPstIk/TWGfmjvCnXI/AAAAAAAAC_8/qH06wOLol3A/s400/ofgodsandmen.jpg
Lambert Wilson főszereplésével 2008-ban mutatták be a DANTE 01 című filmet, a DIMENSION EXTREME alatt, melyben Lambert Wilson Szent György karakterben látható.
A film végén egyfajta teremtés látható, a film elejébe pedig a teremtési sémát építették bele az űrhajó hajtóművébe.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/dante_01_-_bevezeto.jpg?92185822
Lambert Wilsonnál itt is, mint a Mátrix filmben is, megjelenik a 101-es szám, az Élet-halál-Újjászületés, melyről az EMBEREK ÉS AZ ISTENEK-ben is beszél.
Lambert Wilson szerepelt a 2008-as BABYLON A.D.-ben is, ahol bádogemberként és Aurora teremtőjeként bemutatta a sakkot, mely a KÉSZÜLÉS A SZENT TŰZRE2 cikkben szerepelt.
Érdekesnek találtam, hogy Lambert Wilsont a filmhez készült poszteren zöld színben jelenítették meg.
Lambert Wilson párja a MÁTRIX filmben Perszephoné (Monia Belucci), akit a DANTE 01-ben Simona Maicanescu alakított.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/dante_01_-_matrix_-_babylon_ad_kepek.jpg?80380387
A Mátrix filmben Lambert Wilson a Merovingian szerepében volt látható, mint a kulcsos őrzője, aki a Tervezőhöz nyíló ajtó kulcsát készítette el.
A kulcsostól hallható a 27 tömb lekapcsolása, mikor a 333 is, vagyis a kundalíni két száma, vagy épp az Urat jelképező 64-es kockában a 27 láthatatlan egység, mint az Úr isteni mivoltát kifejező szám.
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/matrix_333-27.jpg?23818138
A DANTE 01-ben Lambert Wilson, mint a rabok megmentője jelenik meg, melyben testén is Szent György látható, ahogy végez a sárkánnyal.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/dante_01_-_megmento_kepek.jpg?92821982
Lambert Wilson, aki természetfeletti gyógyító képességgel rendelkezik a filmben, elérkezik a poklok kapujához, melyet élő ember nem lépett át előtte.
A filmben szereplő pokol kapuja és az új teremtés mindenképp érdekes, a jelenlegi események folyamán.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/dante_01_-_szent_gyorgy_kepek.jpg?93560655
A börtön, melyben a rabokat tartják fogva, egyfajta kockákból álló kereszt, mint ahogy Salvador Dalí (Corpus Hypercubus, 1954) egy hiperkocka előtt ábrázolja a megfeszített Jézust.
Nem mellékesen Lambert Wilson is a pokoli DANTE 01 élő bolygóvá transzformálásakor, mikor egyfajta vízkaput nyit a szívcsakrán, maga is keresztet ábrázoló pózban van.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/dante_01_-_uj_fold.jpg?28871761
Lambert Wilson 2012-ben a MARSUPILAMI NYOMÁBAN volt látható.
A filmben, ahogyan a DANTE 01-ben, Lambert megmutatja a börtönből szabadulás ajtaját, de hogy ebbe a képbe Celine Dion rajongójaként a nőnek öltözés hogyan passzol bele, az nem vili, de valószínűleg itt a dualitást, vagyis férfiként a női oldalt mutatja be.
Nem megyek el amellett sem, hogy a lélek a keleti nyelveket beszélő Jézus követők körében nőnemű volt, ahogyan a magyarnak ANYAországa, ANYAföldje, ANYAszentegyháza van, vagy a nyelvében a ANYAg is tartalmazza magát az anyát. Lambert Wilson pedig Celine Dionnak öltözött, melyben a DIO, mint az olasz ISTEN megtalálható.
Dion a makedónok fővárosa volt, az Olümposz lábánál.
Dióné a görög mitológiában Aphrodité anyja és Zeusz felesége.
A komédiaként bemutatott filmben Marsupilami egy sárga (sárga út) foltos lény (párduc vagy leopárd minta?), ki az örök élet, vagy örök fiatalság elixírjéhez szükséges növényt védi.http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/marsupilami_nyomaban_kepek_1.jpg?32569150
A MARSUPILAMI NYOMÁBAN végén láthatunk egy érdekes kézjátékot a fekete hajú sráctól, ahol a két szarv is bemutatásra kerül, de látható ugyanitt a dualitás bemutatása is.
A filmben az örök fiatalság jelenik meg, amely kapcsolatba került az irídiummal, amely azért is érdekes, mert egy galaktikus szuperhullámnál ez az anyag bőven hullik a földre a rádium mellett.
Az irídium és a rádium rendszáma a 77 és a 88, ami egyben a csillagképek és a Nap száma is.
Nos a MARSUPILAMI NYOMÁBAN a végső ütközetnél a Nap is látható és egy kamera a 1542-vel.
A zöldember, aki korában a bikaszarvakat mutatja és az örök fiatalság elixírjét elfogyasztja, felemel egy vörös 9-es golyót. Ő az, aki a sok elixír miatt a film végére újra gyermekké válik.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/marsupilami_nyomaban_kepek_2.jpg?91584119
Az ütközetben Marsupilami a vörös 9-es golyó által levert szerkezet leesésekor elesik, amikor 3+7+7 jelenik meg mellette, vagyis 17.
A zöldember az, aki ekkor a húsvétot említi meg, vagyis a Feltámadás ünnepét, Marsupilami pedig felkel.http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/marsupilami_nyomaban_kepek_3.jpg?74773705
A film két főszereplőjének X-es formájával egy 8-as kaput nyitnak meg, az egyikükhöz pedig megérkeznek az 51-es kobrások, kiknél az egyik fejen pókháló és pillangó (vörös), a másikon pedig 16+16-os táblákat, vagyis 32-est láthatunk és egy keresztet a csuklón (sárga).
A sárga COBRA járgány rendszáma TPTO-51, melynek számértéke 20+16+20+15+5+1, vagyis 77, az irídium rendszáma, amely a filmben szerepelt és a Napé.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/marsupilami_nyomaban_kepek_4.jpg?66108378
Sárga kobrás kocsi, vagyis nyilvánvalóan napfonat csakra.
Mindent összevetve, ebben a “játékban” egy érdekes örök élettel kapcsolatos út látható, amelynek Jézus Krisztus SZERves része. Lambert Wilson 2003-ban az alvilági Merovingian, 2008-ban sárkányt legyőző Szent György és bádogember, 2010-ben szerzetes, 2012-ben pedig egy örök fiatalság elixírjéről szóló film kulcsfigurája, egyfajta sárga úttal és Krisztus tudattal (51), vagy épp Dion szerepben.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 85
Tegnapi: 304
Heti: 616
Havi: 3 047
Össz.: 525 901

Látogatottság növelés
Oldal: LAMBert A KAPUBAN
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »