HATODIK NAPON

---------------ELÉRHETŐSÉG: csillagszem999@freemail.hu -------------AZ OLDAL ELŐZMÉNYEI: http://hajnalhasadas.hupont.hu/ http://napcsillag.hupont.hu/

2013. októberére valamilyen nagy esemény bekövetkeztét, november 13-14 körüli időpontra pedig az áramellátás teljes szünetelését vetítették előre az egész észak-amerikai térségére különböző internetes portálok, az ISON üstökös érkezését is bevonva a “fél-elmetes”, tényekre alapuló jövendölésükben.
Az ISON üstökös csak november 28-án éri el napközeli helyzetét, amikor kiderül, hogy az egyben marad e a Nappal való találkozása után. Személy szerint én az ISON és az amerikai kontinens (csak az amerikai?) északi részére kiterjedő mozgósítás időpontja közt csak részben látok kapcsolatot. Az ok, az időzítésben van.
A november 13-14-es áramszolgáltatás leállásának szimulációjáról a New York Times számolt be augusztus 16-án, melynek egyik szempontja, hogy ha egy a 2001. szept. 11-hez és a Sandy hurrikánhoz hasonló eseményre kerülne sor, akkor az áramellátás, tömegközlekedés, élelmiszerellátás, stb. szünetelésére lehet számítani, amely a lakosság zavargásához vezetne, magyarul kitörne az anarchia.
Had emlékeztessek, ha már megemlítették, hogy a Sandy hurrikán által okozott kárt New Yorkban 42 millió dollárban jegyezték, a SZABADSÁG-szoborba pedig a Vénusz-tranzit után 144 nappal, vagyis 2012. október 28-án újra fel lehetett volna menni, de a szobor megnyitását a Sandy okt. 29-ei érkezése miatt elhalasztották. A Sandy viszont megrongálta a 42-esről kiguruló OV-101-et is, melyekről a ARANYHAJÓ PARTOT ÉR1-ben írtam. A Szabadság-szobor végül 2013. júli. 04-én, 64 napra május 01-től lett megnyitva, mely a JELEK 2013 JÚLI-1-ben szerepelt.
Az augusztus 15-16-ai időpont, mikor az áramszolgáltatás lekapcsolásáról cikkeztek, egy narancs, vagyis aranyalma beigazítás volt, az év 42. napjával, mikor XVI. Benedek bejelentette 17 nappal későbbi lelépését Szent Péter trónjáról.
http://www.supertorchritual.com/underground/images/13b/OrangeAlignment-022813-penta-Aug16.jpg
http://ajmacdonaldjr.files.wordpress.com/2013/05/pope-resigned.jpg?w=640
Augusztus 16-án lett bemutatva a PARANOIA film, ismerte el a CIA az 51-es körzet létét, aug. 15-én pedig bemutatták az APPLE/ALMA vezérének Jobs filmjét és az amerikai nukleáris létesítmények terrorveszélyeztetettségéről cikkeztek, amelyek a JELEK 2013 AUG-4-ben szerepeltek.
http://1.bp.blogspot.com/-YxKhVBk_N7E/Ug68hFVhcsI/AAAAAAAAj3s/sarxqNsGOr4/s320/88.pnghttp://3.bp.blogspot.com/-eIa8ghtfi3g/Ug68ZRUe_0I/AAAAAAAAj2c/-YA1vdRtkOQ/s320/77.png
A New York Times a 2003-as áramszünetet hozta fel példának és leírta az energiaszolgáltatás kibertámadásának szimulációját is.
Aki ebben az adott időpontra egy “NAGY ESEMÉNY bekövetkeztét látja, annak ajánlom, hogy tekintsen a múltba, ugyanis eddig egyik terrorcselekménynek nyilvánított “illuminátus” akciót sem előzött meg hasonló médiaszenzációs visszhang, főleg nem egy zsidók által irányított, “illuminátus” lap szerkesztőségéből. Sőt azt is érdemes szem előtt tartani, hogy egy hatalmas katonai gépezetet, mint amilyen az USA-nak van, állandóan mozgásban kell tartani, a fenntartására hatalmas összegeket kell lecsapolni az államkasszából, amihez a hasonló cselekmények megfelelő ürügyek. Az egész ügy pedig egy aranyalmás napon került napvilágra, hogy az eEGY-én-ekbe a félelmet, paranoiát ültessék. Mi vagyunk a világunk teremtői, ha a félelem dominál, akkor pedig azok, akik a félelmet generálják. Észrevetted már, ha nagyon félsz valamitől, bizonyos keretek közt az előbb utóbb bekövetkezik?
Bill Lawrence a felelős a novemberi szimulációs program tervezéséért, akit Paul LaViolette kérdezett meg, miután a NY Times cikke után (aug. 16.) a “túlélni az apokalipszist (aug. 29) ”, és a “before it’s news (szept. 07)” oldalak is az áramellátás kikapcsolásáról cikkeztek, bevonva a cikkükbe a REVOLUTION című filmsorozatot és egy lehetséges EMP (elektromágneses impulzus) eseményt is.
Miután Paul LaViolette is hitetlenkedve fordult Bill Lawrence-hez, az azt válaszolta, hogy ez a NERCes esemény egy szimulált gyakorlat a válságkezelésre és az információcserére. Nem lesz valódi áramkimaradás és nem jár semmilyen EMP eseménnyel.
A NERC honlapján pedig olvasható, hogy a jelenlegi szimuláció egy 2011-es gyakorlat kibővített változata.
Arról nem is szólva, hogy a New York Times augusztus 16-ai cikke 2 nappal a 2003-as áramszünet 10. évfordulója után került fel az internetre.
Paul LaViolette viszont már korábban, mint ebben a cikkében is figyelmeztet egy erőteljes galaktikus szuperhullám érkezésének hatásaira. Vagyis, ha a Földet eléri a galaxis középpontban történt robbanás hulláma, akkor az kárt tehet az elektromos rendszerekben, GPS rendszerekben, műholdakban, stb.. Hogy ezt kiküszöböljék, annak legegyszerűbb módja lenne, ha a teljes rendszer leállítását végrehajtanák, de az nem korlátozódna csak egy földrészre, hacsak valaki aki kapcsolatban van földönkívüli entitásokkal, nem kapott egyfajta információt egy közelgő eseményről.
A jelenlegi meglepően alacsony intenzitású napciklusban és a napfizikusok naptevékenységgel kapcsolatos értetlenségét alapul véve elképzelhetetlen, hogy tudnának egy közelgő napkitörésről, amely EMP-t generálna. La Violette szerint jelenleg a galaxis középpontban sincs olyan tevékenység, amely ennyire előre, napra pontosan határozná meg az energiarendszerek leállítását, mindenesetre az elmúlt 5300 évben 13 kisebb szuperhullám ért el minket, melynek akkor az elektromos rendszerek hiánya miatt nem volt érezhető hatása.
A legújabb megfigyelések alapján a G2 felhő centrumba merülésével kapcsolatban is felvetik, ha bízhatunk benne, hogy nem tartalmaz csillagot, vagy bolygót, az időpontot pedig 2014. ápr. 02-ben (+/- 3 hét) jelölték ki. Mindazonáltal eléggé érdekes, hogy a G2 felhő magmegközelítését 144 CSE-ben határozták meg legutóbb, 14 CSE-vel távolabban, mint ezelőtt.
A fény száma, a 144 pedig csakrák/almák tekintetében a harmadik szem csakrával van kapcsolatban, melynek energetizátora a Bellatrix az Orionban, ahol épp megjelent egy új Lovejoy üstökös 14.4-es magnitúdóval, Terry Lovejoy 153°-os megfigyelési pontjával (Thornlands, Queensland)!
A 2013. november 13-14-ei időpont annyiban érdekes, hogy a Vénusz bolygó a Nyilas csillagkép galaxis középpont és a Skorpió felé irányuló nyilába kerül bele, mintegy ráhelyezve szerelemcsillagként 13-án a nyílvesszőre, rálőve azt a galaxis szívére. Mindeközben a Nap a Mérleg csillagképet szeli át, fölötte a Szaturnusszal, vagyis itt egy megmérettetés, mérlegelés kerül bemutatásra, miközben az ISON üstökös a Szűz csillagképben jár, a Merkúrral együtt. A Jupiter ekkor az Ikrek halhatatlan felében, a Polluxban tartózkodik.
Az amerikai szimulációs gyakorlat november 13-14-ei időpontja pedig 42 napra esik az ISON üstökös 0.42 CSE-s földközeli pontjától.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/ison-venusz_2013_november.jpg?84163089http://api.ning.com/files/h4Pm1Yc4rwocn4A4k8KzSJLAGIyFBpbwcz9fxLZxOkBZX3w*KAELrDuVuUYiwQwKOPahT16F5NDdnA8uKEKcIyrpetss8ua6/HeartGalactic2.jpg
Hogy mit jelent számunkra a halált és újjászületést megjelenítő Skorpióra (kilépési helyszín) célzó, Hajnalcsillagot a galaxis szívére irányító Nyilas, és annak uralkodó bolygója, vagyis a Jupiter (Zeusz/42) Ikrek halhatatlan felében tartózkodása?
Az Ikreknél belépő ISON (SION/144000) üstökös is a Tejutat keresztező Skorpiónál lép ki a Nap útjáról, amely egyben a Sas is, aztán halad a Világhegy/Világfa teteje, a Polaris felé.
“Gilgames (Nimród) megérkezve a Masu (Ikrek) hegy hágójához, megtalálja a kaput, ahol a Nap naponta ki s bejár. A kaput a skorpiófarkú emberek őrzik, akiknek a puszta látása elegendő a halálhoz. Gilgames félelmében leborul, de a skorpió-emberek felismerve benne az isteni részt, megengedik, hogy bemenjen a kapun, mely egy hosszú, sötét alagút kezdete.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/nyitott_ajto.jpg?48313892
“A Nap útján az egyénnek is végig kell mennie, így a 8. ház (Skorpió jegy) sötétet megszilárdító transzformációs állomását sem hagyhatja ki. A Skorpió archetípus örök kihívása a sötéttel, a nigredoval, az árnyékkal való szembesülés.”
Egyébként ebben az illuminati játékban Britney Spears-nek is volt egy BLACKOUT albuma és egy TILL THE WORLD ENDS dala 2012. dec. 21-es időponttal, lemászva a föld alá, a 4B-s (42) szintre, ahol azt énekli, hogy elvisz egy másik szintre. A 2011-es Femme Fatale Turné ukrajnai előadásán pedig a Till The World Ends dalát angyalszárnyakkal adta elő.
Britney-nek 2009 végén, 2010 elején jelent meg a SKORPIÓ LÁNY (scorpio girl) demója is.
Mivel az egyiptomi halottaskönyvben a halál kapuján átlépő 42 ítélővel szembesül, Britney pedig a föld alá megy feketébe, aztán vörösbe öltözve (vörös sárkány), nyilvánvaló a szám rejtett üzenete, hogy angyalként jelent meg a turnén a szám közben, meg csak egy kis ráadás.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/en/3/37/Till_the_World_Ends_Screeshot.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/d1/Britney_Spears_-_Till_the_World_Ends_2_%28Live_in_Ukraine%29.jpg/800px-Britney_Spears_-_Till_the_World_Ends_2_%28Live_in_Ukraine%29.jpg
http://aroscrystosnews.files.wordpress.com/2012/06/galactic-people.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 159
Tegnapi: 250
Heti: 1 129
Havi: 3 560
Össz.: 526 414

Látogatottság növelés
Oldal: KÉSZÜLŐDÉS, MIRE IS?
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »