HATODIK NAPON

ELÉRHETŐSÉG: pales17@freemail.hu TOVÁBBI OLDALAIM: http://hajnalhasadas.hupont.hu/, http://napcsillag.hupont.hu/, http://csillagszeme.hupont.hu, http://csillag-szeme.hupont.hu, http://o-megacsillag.hupont.hu/, http://palesnapes.hupont.hu/

2014. jan. 27-én mutatták be a TRUE DETECTIVE/TÖRVÉNY NEVÉBEN 1/3-at.
A filmsorozat cselekménye és elmesélése 17 évet ível át.
A filmsorozatban Matthew McConaughey egy ateistát alakít, aki az alábbi sorokkal zárja ezt a részt, miután a LONE STAR dobozból emberkét hajtogat:
“Mi magunk, ez az egész világ nem más, mint egy ócska tákolmány, az önteltség és buta vágyak tákolmánya, és ezt el lehet engedni. Megtudni, hogy nem kell ilyen görcsösen kapaszkodni belé. Rájönni, hogy az egész életed, az a sok szeretet, a gyűlölet, az emlékeid, a fájdalmaid, mind ugyanaz volt. Ugyanaz az álom volt, amit egy zárt szobában álmodtál. Azt álmodtad, hogy ember vagy. És mint oly sok álomból, ebből is egy szörnyeteg fog felébreszteni.”
Matthew McConaughey-t a MIELŐTT MEGHALTAM filmben is Lone Star-nak nevezik, ezen részben pedig ateista karaktere ellenére sorban mutat be érdekes dolgokat. Az 1997-es KAPCSOLAT filmben alakított már papot, korábban pedig a SURFER, DUDE/HULLÁMOK ÖRDÖGE filmben játszott együtt a jelenlegi társával, Woody Harrelsonnal, amely filmben McConaughey sárga szörfdeszkáján vesica piscis-t, azon belül pedig mandorlát mutattak be. Az ezt megelőző TRUE DETECTIVE 1/2-ben pedig éppen McConaughey volt az, aki a sárga lapon mutatta be a Jézus megment lapot, a Feltámadás gyülekezettől, mely a JELEK 2014 JAN-7 cikk elején szerepelt.
A harmadik részben Matthew McConaughey mutat rá a kosárlabdára, mikor mellette ül társa Woody. A kosárlabda és a Nap kapcsolatáról lásd Woody Harrelson játékát az ODIN SZEME ÉS HULLÁMRA FEL 2-ben. Matthew McConaughey tüzes játékát a Nap kapcsolattal pedig lásd a JELEK 2013 MÁRC-4 cikk alján.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/true_detective_1-3_kepek.jpg?60173280
Mivel Matthew McConaughey a napszeméhez emelte a pentagrammot a Magányos Csillag sör emberkéje képében január 27-ei premierrel, érdemes megemlíteni, hogy január 27-e mutatott aranymetszési arányosságot a felkelő Nap országában történő nukleáris katasztrófa és a maya naptár vége időpontjával.
http://www.supertorchritual.com/underground/images/14/Japan-birthquake-Mayan-phi-2014-v2.jpg
http://www.supertorchritual.com/underground/images/11b/phi-pentagram.gif
http://1.bp.blogspot.com/-0SsTDWE4bpI/UmxvdkJLB8I/AAAAAAAAC4s/xioYQXmEvMQ/s400/mayan+stargate.jpg
           2011. márc. 11. ---> 1053 nap ---> 2014. jan. 27.
             2012. dec. 21. ---> 402 nap ---> 2014. jan. 27.
A 2012-ben játszódó 2014-es TRUE DETECTIVE sorozatban és a 2012 filmben is szereplő Woody Harrelson, plusz a Nap, meg a 402.
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/woody_harrelson_es_will_ferrell_labdajateka.jpg?39530745
A napon mindeközben 2014. január 27-én visszatért az 1944-es napfolt, amely az 1967-es számot kapta meg jan. 28-án.
spacweather.com jan. 29.: "I wanted to take a closer look at the monster numbered AR1967," says Ahmad. "It is impressive."
http://spaceweather.com/images2014/29jan14/monster_strip.jpg
Matthew szerint egy monster/szörnyeteg fog felébreszteni az ál-OM-ból.
És Matthew McConaughey a MIELŐTT MEGHALTAM-ban és a 2020 A TŰZ BIRODALMA filmben a Királylepkékkel és a Nappal.
MIELŐTT MEGHALTAM - MATTHEW MCCONAUGHEY
http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/cme-on-earth1.jpg?87308511
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/batman_es_a_2020_kepek.jpg?28265607
2014. jan. 28-án láttam Tom Hanks és Emma Thompson közös játékát a 33-as Walt Disney és Mary Poppins játékban, vagyis a SAVING MR. BANKS filmet.
A filmet mai napon, vagyis január 30-án mutatják be Magyarországon is.
A BANKS ÚR MEGMENTÉSE film 1906-os visszaemlékezéssel indul és 1961-be ugranak át, pontosan április 02-ára, vagyis 04.02, azaz 42 a Nap napján vasárnapon.
A filmben Emma Thompson P.L. Travers álnévvel ír, neve pedig valójában Helen/Heléna. A film elején ő látható meditatív állapotban kislányként, aztán felnőtt írónőként, amikor bemutatják a naptárat, aztán egy családi fotót, a Buddha szobrot, aztán újra Helénát, aki ekkor kinyitja a szemét.
Elmegy Los Angelesbe, ahol láthatjuk a szállodai szobájában a TV képernyőjén Tom Hanks-et, amint Walt Disney karakterben kis harangot rázogat, hívva Csingilinget, kinek tündérporától felemelkedik a levegőbe. Helennel Disney az aranyemberes Oscar szobroknál találkozik először.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/banks_ur_megmentese_kepek_1.jpg?17357680
Emma Thompson/Heléna első egyeztetésénél a 17-es számot hangsúlyozza ki, ami amiatt is lényeges, mert Tom Hanks korábbi PHILLIPS KAPITÁNY filmjében a szivárvány bemutatása után a kalózok a 17-esnél másztak fel a hajóra, amely a JELEK 2013 DEC-4 és a PHI-llips ÉS A HALÁSZ cikkekben szerepelt. Láthatóan lényeges eme halászattal és a Szíriusszal kapcsolatos szám.
A filmben Heléna és Walt felülnek a fehér lovas körhintára, ahol Walt 20-at mond Helénának, vagyis, hogy ő nyerte meg a 20-ast, mert Heléna fehér lóra ült.
            20-as a tarotban a feltámadás/ébredés/ítélet.http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/banks_ur_megmentese_kepek_2.jpg?98902952
http://napcsillag.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/1/212921/kepfeltoltes/tarot_20-as_lapok.jpg?51763407
Papp Gábor:
"A ringlispi (körhinta/körjáték) ünnepi szertartásnak volt a kelléke, ahogy a cirkuszi játékok is. Mind a kettőt eredetileg Búcsúkban használták, nem akármikor, nem akárhol. Búcsúkat csak ünnepeken rendezték, ahol csomópontja volt az időnek. Az idő pedig ciklikusan működik ,melynek a körhinta a megjelenítése. Ennek főszereplői azok az állati minőségek, amelyek számunkra a legfontosabbak. Eredetileg galamb volt a tetején, amely itt a Vénusz, a szeretet jegyeként jelenik meg."
     A PENTAGRAMMAL INDULÓ DA VINCI KÓD TOM HANKS-AL.
           http://hajnalhasadas.hupont.hu/felhasznalok_uj/9/7/97813/kepfeltoltes/da_vinci_kod_venusz_e_illuzio_vilag.jpg?71973532
Heléna óhaja, hogy a Mary Poppins filmben ne legyen vörös szín, persze ez azelőtt történik, mielőtt Heléna nem képes túllépni a múlton.
A filmben Heléna apját Collin Farrell alakította, aki elmondta a kis Helénának, hogy ez a világ csak egy illúzió. Collin Farrell szerepelt a 42-es játszmás 2012-es EMLÉKMÁS filmben is, “valóság, vagy csak képzeled”-el, melyről VALÓSÁG VAGY KÉPZELED2-ben írtam.
A SAVING MR. BANKS filmjének premierjénél a 42-es jelenik meg Tom Hanks saját imdb-s oldalán is, ugyanis 42 filmben volt producer,
melynél a 42. JACK.
http://hatodiknapon.hupont.hu/felhasznalok_uj/2/4/240913/kepfeltoltes/banks_ur_megmentese_kepek_3.jpg?92431020
 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 154
Tegnapi: 480
Heti: 634
Havi: 8 706
Össz.: 547 480

Látogatottság növelés
Oldal: 17JC KI-LÉP-Ő 3
HATODIK NAPON - © 2008 - 2017 - hatodiknapon.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: katy perry dark house magyarul - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »