HATODIK NAPON

Claire Voyant – “Ahol megállt a tudomány” könyvében olvashattunk az égen repülő gömbökről, amelyek valójában nem gömbök, csak a szemlélő számára látszanak annak.

“Grebennyikov nevű orosz rovarkutató egy alkalommal egy folyó meredek partján akart éjszakázni, de nem tudott elaludni, mert valamilyen leírhatatlan, furcsa, lebegő érzés lett úrrá rajta. Amikor megvizsgálta a helyet, ahol nyugovóra tért, megtalálta a vélhető okot: a föld tele volt darázsfészkekkel, amelyek tudvalevőleg apró pergament papírhoz hasonló anyagból készített ötszögletű lapocskákkal határolt pici üregek hálózatából állnak. A fészkekből hazavitt valamennyit és munkatársai kezébe adta. Mindenkinek valamilyen érzést okozott, érzékenységük függvényében erősebbet vagy gyengébbet. Grebennyikov rájött, hogy az üregek valamilyen energiát bocsátanak ki és ezt üregenergiának nevezte el. Különböző formájú üregekkel kísérletezett és rájött, hogy minden üregnek van „energiája”, de az ember gyorsan alkalmazkodik ezekhez és ezért nem feltétlenül érzi pld. egy szoba „üregenergiáját”. De a sok apró üreg energiája már határozottan érezhető, ez lehet jótékony, de lehet kellemetlen is. Például a darázsfészek formájú üregeket létre lehet hozni azzal, ha tíz nagy (30 lyukú) tojástartót egymásra helyezve összeragasztunk, az oszlopot felfüggesztjük és alá ülünk. Kísérletei során megállapította, hogy az üregenergia hatással van az élő szervezetekre, például felgyorsítja a magok kicsírázási idejét és hogy ugyanúgy nem lehet ezt az erőt leszigetelni, mint a gravitációt: minden anyagon áthatol. Az üregenergia olyan erőteret hoz létre, amely elég sokáig észlelhető azután is, hogy az üreges anyagot eredeti helyéről eltávolították. De ez még semmi. Amikor egy kártékony rovar gubóját vizsgálta, azt vette észre, hogy a gubó nagyokat ugrik, ami fizikai lehetetlenség. Olyan ez, mintha az ember saját hajánál fogva húzná ki magát a mocsárból. A gubó nem képes erőt kifejteni, nincs neki mivel. Vattára helyezve is képes volt erre a produkcióra, ami kizárta, hogy valahogyan mégis elrugaszkodott az asztallaptól. De a nagyágyú az, hogy egy ritka nagy rovar kitinjének rendkívül artisztikusan kiképzett üreges szerkezetének mintájára készített egy antigravitációs közlekedési eszközt. Felismerte ugyanis, hogy ennek a struktúrának nem lehet közvetlen szerepe a szárnyakkal való repülésben, hanem más funkciója kell hogy legyen. Nem hozta nyilvánosságra, hogy miként jött rá a titokra és hogyan készítette el a repülő deszkát. Ezen a kis deszkán nemcsak hogy a levegőbe tudott emelkedni, hanem igen nagy sebességgel (25 km/perc) képes volt száguldozni a levegőben 300 méter magasságban. Ami még inkább ámulatba ejtette: felfedezte, hogy nem vet árnyékot és hogy az emberek őt nem annak látják, ami, hanem vagy nem látják, vagy csak egy száguldozó fénygömböt látnak. Előfordult, hogy ufónak gondolták vagy látták a szemtanúk. Ami még ennél is jobban megdöbbentette, hogy időanomáliákat tapasztalt: időnként úgy tűnt neki, mintha az évszak is változott volna, amíg a deszkán repdesett. Emiatt óva intett mindenkit, aki hasonló elven működő eszközzel röpköd (meg volt győződve róla, hogy a titokra többen is rájöttek rajta kívül), nehogy elszórjanak valamit, mert az idődimenzió ugrásai miatt nem lehet tudni, milyen következményekkel járna ez. Grebennyikov évtizedeken keresztül kísérletezgetett mindenféle üreges eszközzel és gyűjtögette a különböző energiák keltette benyomásokat. Titkát magával vitte a sírba: 2002-ben halt meg. Kísérletei során ő is tapasztalat „durva” dolgokat: a naphoz képest beállított tölcsér alakú csövek szétrobbanását, az eszközök egyes alkatrészeinek eltűnését, továbbá azt, hogy időnként a vizsgált rovar eltűnt egy lezárt csőből, de hogyan? A cső falában keletkezett lyukon keresztül. Úgy gondolta, hogy mindez a strukturális üregenergia műve.”